KISBOSZIK

~$Titkok tiniknek tinikről!!!~ ( Az oldal átalakítás alatt van, de nyugodtan nézzétek addig is! )

 

Jasper Hale

Jasper Whitlock 1843-ban született Texasban . Konföderációs katona volt azamerikai polgár hábórú idején. 1863-ban változtatták vámpírrá. Egy Maria nevű vámpír alakította át, mivel tudta hogy Jasper befolyásos katona és a segítségét akarta. Jasper feladata volt az újszülött vámpírok edzése, majd megölése amikor már nem lehetett hasznukat venni (kb. 1 évvel átalakításuk után, miután az erejük kezdett fogyni). A hosszú idő után belefáradt ebbe az életstílusba és egy barátjához, Peterhez és annak feleségéhez költözött. A család, akikkel együtt maradt, ellentétes elveket vallott a diétát illetően. Jasper egy idő után lelkileg teljesen kikészült.

 

Már a végső kétségbeesés lett úrrá rajta, Alice épp időben talált rá. Jaspernek volt a legnehezebb beilleszkedni a Cullen családba. Már egy évszázada vadászott emberekre és itta a vérüket. Sosem tett másként, de kitartott és erősen elhatározta, hogy ellenáll. Edward és Alice folyamatosan segítik ebben. Iskolába járni nehéz neki a rengeteg ember miatt, de Alice kedvéért megteszi (bármit megtenne érte), a diákokat azonban kerüli. Jasper - Rosalie után - a Hale nevet vette fel, mert annyira hasonlítanak egymásra. Az emberek azt hiszik, hogy ikrek, így pedig könnyebb beilleszkedniük és nem kell magyarázkodni.

 

Twighlight:

 

New Moon:

 

 

 

Eclipse:

 

Breaking Down:

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 9
Heti: 108
Havi: 249
Össz.: 193 636

Látogatottság növelés
Oldal: Jasper Hale
KISBOSZIK - © 2008 - 2024 - kisboszik.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »