KISBOSZIK

~$Titkok tiniknek tinikről!!!~ ( Az oldal átalakítás alatt van, de nyugodtan nézzétek addig is! )

 Szem

 

"A szem a lélek tükre"- mondogatják olyan sokszor és nem tévednek sokat... Az arcon amit rögtön mindenki észrevesz a szemünk ezért azt mindig szépen meg kell csinálni. Ebben a  menüpontban éppen ehhez olvashattok ötleteket. <3

 

 

 

 

Szemszínek:

 

Elősször vegyük szemszínek szerint.

 

Zöld

 

 Ilyen szemet rengetegen szeretnének, hiszen mágikus, igéző hatása van. Rengeteg pompás szín illik hozzá. A sminkelésnél figyelembe kell venni a szem sötétségét. 

 

Legjobb a barack színnel kezdeni akár világossal vagy sötéttel, ezután fölé egy réteg világosbarnát majd befejezésül egy kevés rózsaszín.

 

Szemceruzát is nyugodtan lehet használni, akár a szemmel egyszínűt a szemfedélen és a szem alatti részen. 

 

 

 

 

 

Kék 

 


Ehhez a szemhez a semleges, természetes árnyalatok illenek pl.: barna, arany, barack. Az ellentétes színek kiemelik a szem fehérjének ragyogását, így a szín valóban kiemelkedhet.

 

A barna és a bronz a legjobb választás szemceruzának. Ezek a színek segítenek a legjobb formát kialakítani és kiemelik a szemet.

 

A feketét inkább este használjuk, a drámaibb hatás érdekében.

 

 

 

 

Barna

 

Hatalmas szerencséd van, hiszen ehhez a szemhez szinte akármilyen színt használhatsz.Viszont mégis van néhány szín ami szépen kiemeli a szemet: az aranybarna, kék, zöld, lila és burgundivörös.

 

Vedd figyelembe a bőrtónusodat. Ha a bőröd elefántcsont színű válassz természetes, finom árnyalatot. Minél sötétebb a bőröd annál sötétebb színt válassz. Például, ha világos a bőröd válassz világos lilát, ha sötét, akkor sötét lilát.

 

 

Szürke szem

 

Az ilyen egyedi szemeket a sötétszürke, fekete, sötétbarna és lila színekkel tudod legjobban kiemelni. Ezek a sötétszínek a figyelmet a szemeidre tereli, viszont ajánlott csak kontúrt húzni velük.

 

Azért szerencsés ez a szem hiszen remekül illik hozzá a füstös smink. Habár ez inkább esti viselet világosabb, vagy élénkebb színekkel akár nappalra is bevethetőek.

 

A fekete és a sötétbarna a legjobb választás szemceruzának. Szempilla spirának a feketét ajánljuk.

 

 

 

 

 

 

Több vélemény van van aki szemszínhez, ám van aki ruhához sminkel...

 

Most megmutatom nektek a kedvenc szemsminkeimet:

 

A füstös szem az egyik leggyakoribb és a legszebb sminkfajta..

 

 

 

Miután lealapoztad a szemhéjadat és környékét, nedvesítsd be a szemceruza végét és húzd ki vastagon a szemed. Ezután mehet rá egy metálos barna alap egy kisebb méretű ecset segítségével. A fémes szemhéjpúdert dolgozd össze a szemceruzás résszel, majd jöhet rá még egy szín, esetünkben a kék, amit csak a szélekre tegyél.

 

 

 

 

 

 

Az utolsó felvitt réteget, a kék színt is dolgozd össze enyhén a többivel, hogy szép átmenetes legyen. Egy világosabb kék árnyalatot tegyél a szemhéjad felső részére és a tetejére egy keveset a gyöngyház színből. A világoskékből egy keveset óvatosan tegyél a szemzugodba is aplikátorral, hisz ez nyíltabbá varázsolja a tekintetedet. Utolsó lépésként jöhet a spirál, sőt a bevállalósabbaknak a műszempilla is.

 

 

 

 

 

 Cicaszem..Nem csak a macskáknak éll jól!

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 71
Heti: 91
Havi: 232
Össz.: 193 619

Látogatottság növelés
Oldal: xxxSzemxxx
KISBOSZIK - © 2008 - 2024 - kisboszik.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »